HTML

Rovatok

A zene Mauglija

2008.11.28. 01:46 | zsengezsolt | Szólj hozzá!

Címkék: fesztivál animáció anime anilogue piano no mori

A japán pedagógia egyik ellentmondásos, de sokak által nagyra tartott alakja, Shinichi Suzuki úgy gondolta, hogy a hagyományos, fegyelemközpontú nevelés helyett a bátorító, inspiráló környezet a kulcsa a tehetségek kinevelésének. Az Anilogue másodikként bemutatott animéje, a Piano forest (Az erdő zongorája) mintha ennek az elméletnek lenne enyhén szájbarágós, tanítómese jellegű népszerűsítő filmje. Suzuki filozófiájának lényege, hogy az anyanyelvi készséghez hasonlóan mindenkiben megvan a magas szintű zenei képesség - ennek felszínre hozása azonban nem a hangversenytermek csodagyerekeinek kifejlesztése érdekében fontos, hanem azért, hogy “nemes szívű” embereket neveljenek. Pedagógiájában a szabálykövetésre és önfegyelemre nevelés helyett a megerősítés, a bátorítás és az önmegismerés kap központi szerepet.

Masayuki Kojima tipikus “szegénylegény” filmjében a tehetős szülők jólnevelt fiúcskája néhány hónapra vidékre költözik, ahol pillanatok alatt kiderül számára, hogy az erdőben található elhagyatott hangversenyzongorát csak az iskola legcsóróbb és legrakoncátlanabb
gyereke tudja megszólaltatni. Innentől kezdve a történet két párhuzamos szemléletet ütköztet,a tanulással kiizzadt teljesítmény és az önfeledt szórakozásból megszülető tehetség találkozik egymással. A minden délután ötkor kíméletlenül gyakorló Shuhei mellett zenei
szempontból vadonból érkezett Mauglinak hat a pusztán kedvtelésből öncélúan zongorázó, kottát olvasni nem tudó, kócos Kai.

Elnézve a filmet az az érzésünk, hogy bármennyire a utóbbi verziót látszik előnyben részesíteni, a rendező valójában az előbbi világnak a része. Annak ellenére, hogy a történet többször is megengedné, a film képi világa nem lazít, állandóan fegyelmezett, realista képeket mutat és csak néhány röpke pillanatra adja át magát a fantáziának. Masayuki Kojima nem bízik az animációban, nem hiszi el, hogy az általa létrehozott képek képesek átadni az üzenetet, ezért a legegyértelműbb helyzetet is túlbeszéli. A film legjobb jelenete az, mikor a vadóc srác a falon látható zeneszerzőportrékra bökve veszi rá a zenetanárt, hogy darabokat játsszon neki: az élő szituban a hiteles gesztusok,a jó képek és a fülbemászó zenei futamok kerülnek előtérbe a célratörő dialógusok helyett.

Néhány kellemesen vicces jelenet - a zene elrablásával fenyegetőző kísértet-Mozartok vagy a “vécé-hercegnő” pillanatai az eredeti képregényből származnak, de filmen is remekül működnek - teszi élvezhetővé ezt az egyszerű, de kedves animét. Minden didaktikussága
ellenére a sztorinak az a legfőbb erőssége, hogy bár könnyen megtehetné, nem ítélkezik: csupán annyit állapít meg, hogy mindkét világnak létjogosultsága van, de külön-külön.

A YouTube-on az egész film megnézhető 12 részben - ha valakinek van türelme hozzá. Az első itt van, kövesd a kapcsolódó videókat:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozijegy.blog.hu/api/trackback/id/tr48792467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.